Dokumentumok böngészése (33 összesen)

  • Gyűjtemény: Kulturális örökség

Musto_Janos.jpg
Mustó János 1934. január 27-én született a szlovákok lakta Lucfalván és 2012. március 30-án hunyt el Salgótarjánban. Művészi munkássága és személyes attitűdje kettős identitásából, szlovák és magyar hagyományokból,…

1984. május 18-20. között került sor az első Nemzetközi Dixieland Találkozóra Salgótarjánban, a Magyar Rádió és a József Attila Művelődési Központ közös rendezésében. A fesztivál történetéből a következő év kimaradt, de…

A salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes 1975-ben alakult. Tagjai - a megalakulás óta - salgótarjáni és Nógrád megyei, folklórt kedvelő fiatalok és felnőttek, de Heves megyei fiatalok is bekapcsolódtak a munkába. Salgótarján és…

Oláh Jolán született 1932. március 12-én Salgótarjánban, meghalt 2005. november 2-án Salgótarjánban. Életének nagy részét a városban töltötte, alkotói munkássága itt indult el és teljesedett ki. Festőként vált ismertté, de…

pf-1990_1_001.jpg
Az 1954-ben alapított első Palócföld-lapszámot azzal a szándékkal hívta életre az egykori nógrádi megyebizottság, hogy e néprajzi tájegység történelmi, föld- és néprajzi, zenei, képzőművészeti, irodalmi értékeit feltárja,…

Füst Antal.jpg
Prof. dr. Füst Antal okl. bányamérnök, c. egyetemi tanár, író 1940. március 16-án született Salgótarjánban. A helyi Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen 1963-ban bányamérnöki…

Nógrád megye székhelyének egyik névadója, a 625 méter magas, látványos bazaltcsúcson emelt salgói erősség legalaposabban kutatott 13-16. századi magánföldesúri váraink egyike. Salgó vára a 13. század második felének…

A Salgótarjáni Bányász Fúvószenekar 1892-ben Baglyasalján alakult Ponyi János kezdeményezésére. A fiatal bányászokból és iparosokból álló zenekart Hantényi Géza vezette és oktatta, később Grósz József lett az együttes…

Salgótarján táj- és városképének, a város önazonosságának tartozéka a Szent Imre-hegyen lévő Kálvária. 1949-ben avatták fel a Pipis hegy déli lejtőjénél a Karancs-völgye felé tartó katlan szélén. Itt található a trianoni…

Szujo_001.jpg
Szujó Zoltán Endrődön született 1944. március 7-én és Sümegen hunyt el 1986. augusztus 3-án. Autodidakta, Budapesten kirakatrendező iskolát végzett. 1968-ban költözött Salgótarjánba, ahol alkotói munkássága mellett kiállítás…
Kimeneti formátumok

atom, dcmes-xml, json, omeka-json, omeka-xml, rss2